Honti Tamás

Gyerekkoromban kezdtem versenyszerűen úszni majd vízilabdázni Szegeden. Végig játszottam az úttörő serdülő ifjúsági első osztályú bajnokságokban bekerültem az obi-es felnőttcsapat keretébe. Játszottam a Békéscsabába Debreceni Dózsába , Hódmezővásárhelybe itt obi-be is.

Szegeden a Tisza-parti Gimnázium testnevelés szakán érettségiztem. Majd elvégeztem a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolát testnevelés- biológia szakon.
1986-ban kezdtem el tanítani Szegeden a Tabán ált. iskolában. Itt foglalkoztam leány kézilabdával, diákolimpia
küzdelmeiben vettünk részt többször végeztünk a második helyen. 1991- óta tanítok Zákányszéken régebben voltak leány és fiú kézilabdacsapataim. Többször nyertünk körzeti diákolimpiát és jutottunk a megyei döntőbe. a 2016-17-es tanévben szivacskézilabda bajnokságba U 8-as fiú csapattal indulok.