2017. április 23-án Algyőn, a Fehér Ignác Általános Iskola sportcsarnokában rendezték meg a Badó László régió kisiskolás bajnokságának legutóbbi fordulóját, ahol több Tisza Volános csapat is részt vett a küzdelmekben. Ezen csapatok között volt az LU9-es sándorfalvi csapat is, akik két ellenféllel mérkőztek meg: a Hódmezővásárhelyi LKC-vel és az OXXO Energy Orosházi NKC-vel. A lányokat két olyan csapattal sorsolták össze ezen a hétvégén, amelyek nem a könnyű ellenfelek közé tartoznak….
2017. április 23. – LU9 Deszk
2017. április 23-án megrendezésre került a Badó László régió LU9-es fordulója az algyői Fehér Ignácz Általános Iskola Sportcsarnokában. Szokás szerint két ellenféllel találkozott a csapat: a Szeged KKSE II.-vel és a K. Szeged SE-vel. A LU9 Deszk csapatának első megmérettetése a Szeged KKSE II. csapatával indult a késő délelőtti órákban. A lányok a mérkőzést nagyon jól kezdték. Feszes védekezés, kapura törő támadó munka jellemezte a játékukat, ennek ellenére az eredmény…
2017. április 8. – LU10 Zsombó
2017. április 8-án LU10-es lányfordulót tartottak a Badó László régióban, ezért a zsombói lányoknak Kelebiára kellett utazniuk, hogy ezúttal is megmérkőzzenek két ellenféllel. Az aktuális ellenfelek a Tompai SE és a Kiskőrös voltak. Elsőként a tompaiakkal találták szembe magukat a lányok, és remek játékuknak köszönhetően diadalmaskodtak ellenfelük felett. Végeredmény: 15-3 a Zsombó javára. Második mérkőzésük sokkal szorosabban alakult, mint az első. Az első félidőt szoros eredménnyel zárták a csapatok, a…
2017. április 8. – LU10 Mórahalom
2017. április 8-án Algyőn, a Fehér Ignác Általános Iskola sportcsarnokában rendeztek FU10-es fordulót, ahol az egyetlen U10-es TVSC-s fiúcsapat, a TVSC Mórahalom képviseltette magát. Két mérkőzést játszottak a nap folyamán, egyet a Pick Szeged III.-as csapatával, egyet pedig a Kiskunfélegyházi HTK-val. Az első meccsen a fiúk a szegediekkel kellett, hogy megküzdjenek. Kicsit megilletődötten kezdtek, de néhány perc elteltével felvették a mérkőzés ritmusát. A félidőre 11-5-ös szegedi vezetéssel fordultak a csapatok….
2017. április 2. – FU12 Zsombó
2017. április 2-án Szélpál István csapata, az FU12 Zsombó Kalocsára utazott, hogy a Badó László régió középső házában megmérkőzzön két ellenfelével, akik a Kecskeméti Sportiskola II. és a Tigrisek Csongrádi UKE csapatai voltak. Az első meccsen a kecsekemétiekkel küzdöttek meg a srácok. Az első félidő kötelező sorcseréi után a második félidőben azok a gyerekek játszottak szinte végig, akik pár hónapja kézilabdáznak! Sok technikai hiba jellemezte a játékot eleinte, majd ahogy…