2017. március 18-án az U7-es zákányszéki csapatok Mórahalomra utaztak, hogy az új Móradombi sportcsarnokban játszák le meccseiket. Mind a lányok, mind a fiúk két-két mérkőzést játszottak. A lányok első ellenfele a TVSC Deszk volt, akik ellen egy szoros, kevés gólos meccset játszottak. A félidőben még vezettek 1-3-ra, azonban a második félidőben nem sikerült gólt lőniük, a Deszknek viszont 3-at is, így 4-3-ra a Deszk nyerte a csatát. A második mérkőzésen…
2017. március 19. – FU8 Sándorfalva
2017. március 19-én csakúgy, mint a többi Tisza Volános csapat, az U8-as sándorfalvi csapat is Mórahalomon küzdött a Badó László régió legutóbbi fordulójában. Sajnos a csapatot egy komolyabb betegséghullám sújtotta, így 1 ember kivételével lényegében az U7-es fiúkkal készültek kiállni ebben a korosztályban is. Első meccsüket az ásotthalmiak ellen játszották, akik ellen megmutatkozott a korbeli különbség a pályán, de ennek ellenére is becsülettel helyt álltak a fiúk. A mérkőzés 7…
2017. március 19. – LU8 Ásotthalom
2017. március 19.-én az U8-as ásotthalmi lányok is részt vettek a Badó László régió ezúttal Mórahalmon zajló fordulójában és egy igazán sikeres napot zártak. Két mérkőzést játszottak, mind a kettőt másik Tisza Volános csapat ellen. Első meccsükön a Pusztamérges volt az ellenfél, és a csapat edzője, Bessenyei Imre elmondása szerint végig uralták a meccset, mind támadásban, mind védekezésben remekül teljesítettek. Akár több góllal is nyerhettek volna, ha a meccs végén…
2017. március 18. – FU7/LU8 Zsombó
március 18-án és 19-én Mórahalmon, az új Móradombi Sportcsarnokban rendeztek fordulót a Gyermekbajnokság Badó László régiójában, ahol számos TVSC-s csapat is szerepelt. Köztük voltak a zsombóiak is, akiknek az U7-es ’fiú’ csapata (lányok is szerepelnek benne) és az U8-as lánycsapata is megmérettette magát. Az U7-eseknek két mérkőzésük volt, egy a Pick Szeged I. ellen, egy pedig az FKSE Algyő ellen. Az első meccset a szegediek ellen vívták, ahol két magas…
2017. március 19. – LU8/FU8 Mórahalom
március 19. – Március harmadik hétvégéjén került megrendezésre az U8-as korosztály fordulója Mórahalmon. TVSC Mórahalom játékosai hazai terepen mérkőzhettek meg a már ismerős csapatokkal. Az edzők nagy örömére a Mórahalom csapata hiányzók nélkül jelent meg. A napot az U8-as lányok kezdték a TVSC Zsombó csapata ellen. A lányok a mérkőzés kezdetétől jelen voltak, a szép számban megjelent szurkolók láthattak nagyon szép egyéni megoldásokat és kiváló csapatmunkát. A félidőben csak…