Ignácz Vilmos beszámolója: Az első mérkőzést a makói Szikszai általános iskola kézilabdásai ellen játszottuk. Nagyon elégedett voltam, mivel összeállt a védekezés és kevés technikai hibával játszva, jó kapusteljesítménnyel könnyed győzelmet arattunk. A második mérkőzésen a makói KC következett: itt egy fizikálisan jóval erősebb csapat várt ránk, több volt a hiba, amibe belekényszerítettek bennünket, de így is sikerült nagyon szép gólokat is szereznünk. A védekezés gyakorlására tökéletes volt ez a torna….
2019. 04. 13. FU11 Mórahalom
Prezenczki István beszámolója: Tegnap hazai pályán szerepeltünk az FU11-es csapattal Mórahalmon. A Gyula és a Kelebia csapata volt az ellenfelünk. Az első mérkőzésen szinte hibátlanul játszottunk, ami az eredményben is megmutatkozott (19-6). A második meccsen már fáradtabban mozgott a társaság, közrejátszhatott a 2,5 óra várakozás is, ami a két meccs között volt, de a győzelmünk így sem volt veszélyben (17-10). Összességében eredményes versenynapon vagyunk túl, mindenki jól érezte magát
2019. 04. 13. FU9 Makó
Gyuris Nóra beszámolója: A 8-9 éves fiúkkal szombaton Makón vettünk részt a következő bajnoki fordulón. Az első meccsünk a házigazda Makó csapata ellen volt, ahol kicsit álmoskásan álltunk pályára, hiszen mi nyitottuk a napot. Amint elkezdtek játszani a fiaink, szép megoldásokat láthattunk mind csapat, mind pedig egyéni szinten is. A második mérkőzésen a klubtárs Sándorfalvával ütköztek fiaink. Jót tett nekik a mérkőzések között eltöltött idő, a pályán is szép páros…
2019. 04. 03. Lány OSB Mórahalom
Polyákné Éva beszámolója: Tisza Volán SC – Makó KC 29:23 / 18:11/ A mai mérkőzésen nagyon hullámzó játékot mutattak a lányok, de a győzelem nem forgott veszélyben. Jó kezdés után kicsit kiengedett a csapat és felzárkózott a Makó. Buta hibákból kaptunk gólt és a támadójátékban is körülményeskedtünk. Örömteli, hogy sok támadásnál mutattak a lányok a tanult kombinációkból és bravúros egyéni megoldások is voltak. Készülünk a jövő heti Berettyóújfalu elleni találkozóra….
2019. 03. 31. Gyula
Polyákné Éva beszámolója: Ragyogó ötlet a szövetségtől, hogy elutaztat bennünket Gyulára, hogy a Szegeddel és az Algyővel játsszunk. Mindkét csapat kemény és gyors ellenfél, a lányok kicsit bátortalanul kezdtek, de később belelendültek a góllövésekbe. A hibák mellett a szép támadások és védések is szaporodtak, erre lehet a későbbiekben építeni. Folytatás 2 hét múlva.