2017. március 19. – FU8 Zákányszék A/B

2017. március 19-én mind a két zákányszéki FU8-as csapat mórahalomra utazott, hogy lejátssza mérkőzéseit.

A Zákányszék A csapata a Pick Rókus II.-vel és a TVSC Ásotthalommal játszott. Nem alakult túl jól és szerencsésen számukra a nap, hiszen mind a két meccsüket elveszítették. Először a rókusiaktól kaptak ki 18-6-ra, majd az ásotthalmiak múlták őket felül 13-4-re. Legközelebb egészen biztosan jobban teljesítenek.

A Zákányszék B csapata a TVSC Sándorfalvával és a TVSC Mórahalommal játszott aznap. Számukra eredményesebben alakult a nap, de még így is felemás érzésük lehet, hiszen egy meccset nyertek, egyet pedig elveszítettek. Először a sándorfalviakkal mérkőztek meg és egy szoros csatában maradtak alul 7-6 arányban. Második nekifutásra a mórahalmiakkal kellett megbirkózniuk és meg is tették ezt. 10-0-ra múlták ellenfelüket felül.

A csapat edzője, Honti Tamás szerint látszott a gyerekeken a fejlődés labdabiztonságban, lövő erőben, csapatjátékban és jó élményekkel tértek haza.

 

10:00 TVSC Zákányszék A – Pick Rókus II.                        6-18

11:30 TVSC Ásotthalom – TVSC Zákányszék A                13-4

 

10:30 TVSC Sándorfalva – TVSC Zákányszék B                 7-6

12:00 TVSC Mórahalom – TVSC Zákányszék B                 0-10

 

Vélemény, hozzászólás?